„PROJEKTMENEDZSMENT ALAPJAI” KURZUS HALLGATÓINAK BESZÁMOLÓI
2024. december 9-én 15 órai kezdettel a Management Campus 002 termében a Projektmenedzsment alapjai (KGNB_TRTM039) előkészítő kurzus hallgatói mutatták be négy csoportban a kurzus során megszerzett ismereteik alapján elkészített projekt munkáikat.
Ebből kettő csoport turizmushoz köthető, kettő pedig a vendéglátáshoz köthető projektterveket dolgoztak ki. Az első csoport a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának Turizmus és Vendéglátó Tanszék által a 2023. évben sikeresen lebonyolított Turizmus Olimpia projektben történő megvalósítását mutatta be. A második csoport projektjének címe: Taste of the World volt, melyben instant ételeket és italokat kínálnak mind a magyar, mind a külföldi hallgatók számára. A harmadik csapat a külföldi hallgatók magyarországi szocializációját segíti a különböző kultúrák megismerésében, amit ételkészítési verseny keretében bonyolítanak le. Projektük címe Taste of Nation volt. A negyedik csoport Without Borders a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak multikulturalitását mutatta be. A kettő napos, minden szemeszterben újra induló rendezvényen az aktív sporttevékenységek mellett a külföldi hallgatók által javasolt, hazájuk kultúráját legjobban bemutató filmalkotásokon kerülnek vetítésre.
A projektek során a kurzus valamennyi résztvevője bizonyította rátermettségét, csoportban történő együttes feladatmegoldást és kreatív gondolkodását. Gratulálunk nekik, hiszen ők lesznek majd a következő időszakokban a projektek hallgatói vezetői.
A kurzus koordinátorai: Dr. Darabos Ferenc, egyetemi docens és Dr. Kőmíves Csaba egyetemi adjunktus.
Fotó: Dr. Kőmíves Csaba