Középiskolások a TDK Napon a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium meghívásából
A 2024. 11. 26-án megrendezett Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium vezetőjének (Dr. Vinkóczi Tamás) közbenjárásával részt vett a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum, a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és a Bolyai Janos Technikum több diákja.
Az egyetemre látogató középiskolások száma meghaladta a 30 főt, jelentős részük az egyetemet, az esemény kereteit, illetve a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar szekcióinak hangulatát jött megismerni, azonban 2 fő (Albert-Dodó Gabriella, Tóth Dániel) TDK dolgozattal és prezentációval vett részt az egyetemi hallgatókkal közös szekciókban.
A diákok munkáját az érintett szekcióbizottságok is díjazták, mindkét résztvevő különdíjban részesült a díjkiosztó ünnepségen.
Külön köszönet a középiskolás diákok mentorainak: Dr. Szabó-Szentgróti Gábor (egyetemi docens), Varga-Poór Adrienn (középiskolai tanár), Sárdi Tibor (címzetes egyetemi docens), Dr. Vinkóczi Tamás (egyetemi adjunktus), Simonné Gál Katalin (középiskolai tanár).