Konferencia, ahol a számok értelmet nyernek
2026. május 11–12., Bologna, Olaszország
Az AACSB akkreditációs folyamat részeként megrendezett konferencián karunkat Dr. Koltai Judit Petra nemzetközi és akkreditációs ügyekért felelős dékánhelyettes, valamint Dr. Dernóczi-Polyák Adrienn tanulmányi és oktatásszervezési ügyekért felelős dékánhelyettes képviselte.
A rendezvény célja az volt, hogy tisztázza az akkreditáció alapját jelentő mérési folyamatokat, és különböző jó gyakorlatok bemutatásával segítse a részt vevő intézményeket saját rendszerük kialakításában vagy finomításában. Az intenzív két nap alatt betekintést nyerhettek más egyetemek személyre szabott mérési módszereibe, meghallgathatták a folyamatban előttünk járók tapasztalatait, emellett osztozhattak a velünk azonos fázisban lévők felvetéseiben és kihívásaiban is.
„Az elhangzottak megerősítettek bennünket abban, hogy az általunk kijelölt út helyes: bár a munka még rengeteg, a szervezet részéről a támogatás garantált. A konferenciáról új impulzusokkal, értékes szakmai kapcsolatokkal és élményekkel gazdagodva tértünk haza.”


