Júniusban elköszöntünk Merkó-Benkő Judittól, aki három évtizeden át erősítette az Egyetem közösségét.
Judit hosszú pályafutása során meghatározó szerepet töltött be az Egyetem mindennapi működésében. Széles körű szakmai tudásának és több évtizedes tapasztalatának köszönhetően kollégái bizalommal fordulhattak hozzá bármilyen kérdéssel vagy problémával. Segítőkészsége, naprakész ismeretei és gyakorlatias szemlélete számtalan alkalommal jelentettek támogatást az egyetemi közösség számára.
Munkatársai nemcsak szakmai felkészültségét, hanem közvetlen, emberséges hozzáállását is nagyra értékelték. Mindig volt egy kedves szava kollégáihoz, jókedve és derűs személyisége pedig természetes része volt a munkahelyi mindennapoknak.
Judit munkáját és az egyetemi közösségért végzett több évtizedes tevékenységét méltatta Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese is, aki személyesen köszönt el tőle. A búcsúztatáson Dr. Remsei Sándor dékán és a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar munkatársai is megköszönték Juditnak az elmúlt harminc év elkötelezett munkáját.
Nyugdíjba vonulásával egy nagy tapasztalattal rendelkező, elkötelezett kollégától búcsúzunk, akinek hiányát a kar közössége érezni fogja.
A kar valamennyi munkatársa nevében köszönjük Judit több évtizedes munkáját, és jó egészséget, valamint sok örömet kívánunk számára nyugdíjas éveihez!



