A szakdolgozat elkészítésére és a kapcsolódó tantárgy felvételére legkorábban a mintatanterv szerinti utolsó félévben van lehetőség, azaz amikor várhatóan végeznek (abszolutórium szereznek) az adott félévben.
A hallgatónak a saját szakján elsajátított ismeretekhez kapcsolódó témát javasolt választania (nem tanszékhez kötött).
A regisztráció egy félévre érvényes. Aki nem nyújt be adott félévben szakdolgozatot, annak újra kell online témát választania.
A benyújtott és elégtelentől különböző érdemjegyre bírált szakdolgozatot a benyújtástól számított három évig nem lehet újra írni, a három év leteltével viszont mindenképpen új szakdolgozatot kell készíteni, tehát akkor újra témát kell választani.
A jelentkezésnél a gyorsaság dönt (hasonlóan mint pl. a vizsgajelentkezésnél a Neptunon). Egy „sorra” csak egy hallgató tud jelentkezni, minden hallgató csak egyszer tud jelentkezni. A megjelenítettnél több témasort nem tudunk kiírni.
A témák általánosak, azon belül majd a belső konzulenssel kell pontosítani.
A jelentkezést a tanszékvezetők fogják véglegesíteni, így ők döntik el, hogy a választott téma mely konzulens kapcsolódik.
Az előző évektől eltérően az alap- és mesterszak témáin felül egyes szakok hallgatói szakspecifikus témákat is választhatnak.
FONTOS! Adott szak hallgatói csak a számukra kijelölt témák közül választhatnak! Amennyiben a más szakoknak meghirdetésre került témákra regisztrál úgy a jelentkezés érvénytelen!