Nemzetközi és Alkalmazott Közgazdaságtan Tanszék
Dr. Remsei Sándor |
Tanszékünk az egyetem gazdasági képzéseinek alapköve, hiszen közgazdász hallgatóink tőlünk kapják meg a gazdálkodási tanulmányaikat megalapozó mikro- és makroökonómia ismereteket, valamint a nemzetközi gazdálkodás és gazdaságtan számos vetületéhez köthető tudást. Az egyetem szinte minden szakán oktatjuk a közgazdaságtant, mely a körülöttünk zajló folyamatok megértéséhez és mindennapi gazdálkodásunk hatékonyságához elengedhetetlen. Emellett számos interdiszciplináris tantárgy tanításában is részt veszünk, hogy hallgatóink széleskörű tudással rendelkezzenek a nemzetközi kapcsolatok és gazdasági folyamatok terén. Célunk, hogy olyan képzést nyújtsunk, amely nemcsak elméleti alapokat ad hallgatóinknak, hanem gyakorlati készségeket is fejleszt, és felkészít a változó világ kihívásaira. |
Programok és kurzusok
A tanszékhez tartozó tantárgyak tematikái a Tanulmányi Tájékoztató Rendszerből érhetők el a tárgy nevére vagy kódjára keresve. Amennyiben a tanszék oktatási portfóliójáról kíván tájékozódni, a tanszék nevére vagy kódjára (KGKNET) keresve is végezhet szűréseket. Amennyiben nem talál egy Önt érdeklő tematikát, kérjük, hogy forduljon Vaszari Istvánné tanszéki ügyintézőhöz.